Lottóvariációk. Letölthető hibapontos, minimum garanciás variációk. Készítsünk lottóvariációt.

Lottóvariációk - Hibapontos variációk

Ötöslottó. 90 szám variációja 5 számra. Ezen ismétlés nélküli variáció halmaza véges.
Szám szerint e halmaz, 43 949 268 darab számsorból áll. Ebből a halmazból kerül elő minden héten egy elem (egy számsor).
A lottójátékok elemi szabályainak, valamint annak a ténynek köszönhetően, hogy a fogadás szelvényeken történik, e halmazon kívül eső elemekre fogadni nem áll módunkban. Ez nem csak a beérkező szelvények (számsorok) feldolgozását, de azok dolgát is megkönnyíti, akik lottóvariációkat készítenek.

Michelangelo: „Minden kőtömbben ott rejtőzik a szobor, csak le kell hántani róla a felesleget”. Sietek kijelenteni (de meg egyáltalán), nem tartom analógnak Michelangelo szobrait, egy lottóvariációval.
Mégis, attól függetlenül, hogy milyen számsor hibapontos variációját készítjük, egyéb dolgunk sincs, mint az adott számsor teljes variációjának halmazából eldobni a felesleget.

Szisztémák
Az ösztönös megérzéseken, az asztrológián, vagy éppen a partifecskék vándorlása során (bonyolultabb esetekben az oda-vissza) megtett kitérők gyakoriságán és miértjén alapuló megfigyelések, mint szisztémák, általában több mint 3 hibapontot eredményeznek.
Ez, az én megfigyelésem.

Ajánlottam volt néhány ismerősömnek, akik totóztak; ne arra tippeljenek, ami szerintük egy-egy mérkőzés végeredménye lehet (lehetne), hanem zárják ki mind a 13 esetben azt az egy eredményt, amely eredmény véleményük (megérzésük) szerint elképzelhetetlen.
A maradék 13 kétesély megjátszása/bontása ugyanis már gyerekjáték - esetleg egy totóvariáció?
A probléma megoldására tett kísérletem némi vitát generált, egyéb eredménye nem volt.

Hibapont
A hibapont nem más, mint a lottóvariációk hatásfokának egyik mutatója.
Ha egy lottóvariáció 1 hibapontos, akkor (a legrosszabb esetben is) n-1 találatot eredményez. Vagyis, ha az általunk megjátszott (például) 20 számból mind az 5 kihúzott nyerőszámot eltaláljuk, akkor legalább 1 db 4 találatos szelvényünk lesz.
Mitagadás, ez rendkívül jól hangzik. Ezek szerint egyéb dolgunk nincs is, mint kijelölni és behelyettesíteni a 20 számot, kitölteni a szelvényeket... és várni.
Túl azon, hogy e megoldás reményt keltő, két további problémát is felvet.

  1. Képesek vagyunk-e kijelölni azt a (90 - 20 =) 70 számot, amit biztos nem húznak ki,
  2. és ha legalább egyszer igen, akkor vajon majd pont azon a héten dobjuk-e fel a 20 szám 1 hibapontos variációját?

(Nem elszalasztva az alkalmat, e helyen is felhívnám figyelmét a Lotto XT Personal program használatának egyik előnyére. A Lotto XT Personal program alkalmazása esetén, nem szükséges számokra fogadnia!)

A hibapontok száma, minden esetben egy garanciát jelent.
A hibapontos lottóvariációban legalább egy olyan számsor (szelvény) szerepel, aminek a maximális hibapontja, a megjelölt érték.
Tehát, ha egy lottóvariáció 3 hibapontos, az nem arra garancia, hogy csak 2 találatos szelvénye lehet, hanem azt garantálja, hogy minimum 1 darab 2 találatos szelvénye lesz.
Természetesen csak akkor, ha Ön eltalálta a nyerőszámokat. Ezért (is), egy 3 hibapontos lottóvariáció esetében, rendszerint mind az 5 nyertes számot el kell találnia ahhoz, hogy minimum 2 találatos szelvénye legyen.

Nem csak feltett szándékom, de többre nem is vagyok képes annál, mint hogy a lehető legegyszerűbb példákon át mutassam be egy hibapontos lottóvariáció elkészítésének menetét.

Tovább:

Telitalálat

A Lotto XT Personal programmal generált példabontások listái.
Mire képes a program? Nézze meg.
A többi Önön múlik.

2023. év 43. játékhét

Véletlen számsorok

Ötöslottó

Hatoslottó

Skandináv lottó


Figyelmeztetés

A túlzásba vitt szerencsejáték mentálhigiénés problémákat okozhat, illetve szenvedélybetegség kialakulásához vezethet.
A szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.

Oldal elkészítésének időtartama a SILIHOST szerverén: 0.03349 másodperc

Külső hivatkozás futásideje - Google Analytics:

Oldal tartalmának beolvasása a böngészőbe (cache):

Oldal elkészítése a szerveren, beolvasása a böngészőbe:

A weboldal és az integrált Google szolgáltatások cookie-t használnak. További információk Elfogadom